Ez 17 milliárd euróval haladja meg a februári szintet és 11 milliárddal több az előző, idén januári csúcsnál. (Az Európai Bizottság pénteken kiadott tavaszi prognózisa szerint az olasz adósság/GDP-arány idén ér csúcsra, 123,5 százalékkal.)
Az első negyedévben csökkent az államháztartás bevétele - áll ugyancsak az olasz jegybank havi bulletinjében - , jóllehet csak 0,5 százalékkal. Márciusban már erősebb volt a visszaesés, ekkor 3,61 százalékkal kevesebb folyt be az államkasszába, mint egy évvel korábban.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak