Június végén közel 2 millió regisztrált munkanélküli volt Lengyelországban, közülük 216 ezer diplomás. Ez abszolút csúcs, ilyenre az év közepén még sosem volt példa. Ami talán még e számnál is többet elárul a felsőfokú végzettségűek helyzetéről, hogy a munkaügyi minisztérium adatai szerint közülük 66 ezer már több mint egy éve, ebből 26 ezer több mint két éve nem talál munkát. A helyzet pedig csak romlani fog, mert még özönlenek a nyolcvanas évek demográfia csúcsának szülöttei, akik eddig a felsőfokú tanintézeteket árasztották el.
A helyzetért részben a felsőoktatási rendszert hibáztatják, amely nincs tekintettel a gazdaság igényeire. Nemcsak szociológusból, politológusból vagy történészből van túl sok, de marketingesből és menedzserből is. Márpedig ezekből évekre ki vannak elégítve a piaci igények - mondta a Gazeta Prawnának Piotr Rogowiecki, a lengyel munkaadók szövetségének szakértője. Elégedetlenek a fiatalok tudásának színvonalával is, és főleg azzal, hogy az a tudás is kizárólag elméleti, ezért inkább olyanokat keresnek, akiknek már van szakmai gyakorlatuk.
Ezekben pedig nincs hiány a magas munkanélküliségnek köszönhetően. A magasabb végzettségűeknél az is hátrány, hogy a többieknél magasabbak az elvárásaik, elsősorban a keresetet illetően, s ez is csökkenti versenyképességüket. A probléma megoldását nehezíti, hogy nem csak az államtól függ a felsőoktatás szerkezete és minősége. Számos magánegyetem bocsát ki végzősöket az általuk indított divatos, de "eladhatatlan" szakokról.
A vezető varsói gazdasági napilap arra is figyelmeztet, hogy a bejegyzett munkanélküliek száma nem azonos a munkanélküliekével. Számos diplomás maga próbál munkát találni, és sokan külföldre mennek állást keresni.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit