Újabb intézkedésekkel állhat elő a héten – várhatóan szerdán – az Európai Unió azzal a céllal, hogy csökkentse a csomagolásból származó hulladékot, megreformálhatják a piacot a kávékapszuláktól elkezdve az egyszer használatos palackokig – írja a Bloomberg.
Az új szabályozások keretén belül az EU arra kényszerítheti a cégeket, hogy biztosítsák, a mindennapi használatban lévő termékek csomagolása könnyebben újrahasznosítható vagy természetes körülmények között lebomló legyen.
Jelenleg még problémát jelenthet az is, hogy a csomagoláson szerepel a komposztálható felirat, amitől környezetbarát választásnak tűnik, valójában azonban csak ipari körülmények között lebontható az anyag, egy hagyományos komposztálóban nem.
Az Európai Bizottság a tervezetben azzal érvel, hogy az elmúlt években túlburjánzó csomagolás a károsanyag-kibocsátás, egyéb szennyezések növekedéséhez és a természeti erőforrások túlzott kiaknázásához vezetett. Ezért szeretnék inkább a körkörös gazdaság elveinek megfelelővé tenni ezt az iparágat.
Az új szabályozás több szektort is érint majd, így az élelmiszeripari és vegyipari gyártást is. Miután az uniós vizsgálatok szerint a csomagolás újrahasznosítását sokszor egy designelem lehetetleníti el, az intézkedések például a matricákra is kiterjednek.
A vállalatoknak biztosítani kell majd, hogy a lehető legkevesebb csomagolóanyagot használják fel, az pedig az uniós tagállamok feladata lesz, hogy garantálják, az ország területén keletkezett, csomagolásból származó hulladék legalább 65 százalékát újrahasznosítják, ezt 2025 végére kell elérni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép