A demokraták volt elnökjelöltje Washingtonban, a Gyermekvédelmi Alap nevű, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó nonprofit szervezet rendezvényén mondott beszédet. A korábbi first lady és külügyminiszter fiatal ügyvédként - évtizedekkel ezelőtt - ennél a szervezetnél kezdte jogi karrierjét, s most életműdíjat vett át az alapítványtól.
Beszédében Clinton elsősorban a gyermekvédelemről szólt, de röviden kitért a választási vereségre is. "Tudom, hogy önök között sokan mélyen elkeseredettek a választási eredmények miatt, én is az vagyok, elmondani sem tudom, mennyire" - fogalmazott. S elmondta azt is, hogy nagyon nehezére esett megjelenni a nyilvánosság előtt.
"A múlt héten volt néhány napom, amikor nem vágytam másra, mint hogy egyszerűen csak összegömbölyödjem egy jó könyvvel a kezemben vagy a kutyáinkkal az oldalamon" - osztotta meg a vereség utáni hangulatát. Kitért arra, hogy a választási eredmények "nagyon mély megosztottságot" tártak fel az Egyesült Államok lakosságán belül. Arra biztatta hallgatóságát, hogy emelkedjenek felül a vereség feletti döbbeneten és harcoljanak az értékeikért, soha ne adják fel a küzdelmet.
"Amerika megéri a fáradságot. Gyermekeink megérik a fáradságot. Higgyünk az országunkban, harcoljunk az értékeinkért és soha, de soha ne adjuk fel" - mondta a tanácskozás résztvevőinek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Életveszélyes sérülés történt egy bakonyi kiképzésen, bevetették a mentőhelikoptert

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Megindult a forint, de rossz irányba fordult
