Coloradóban az elektori kollégium voksait Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt nyerte el, de a kilencből két elektor úgy gondolta, hogy a Clintonra leadott szavazat az alkotmányt létrehozó alapító atyák szándéka elleni lenne, és ezért inkább Donald Trump republikánus jelöltre szavazna.
Wiley Daniel bíró azonban elutasította kérvényüket, azzal érvelve, hogy ez sértené a coloradói szavazópolgárok jogát a szabad választásra, és veszélybe sodorná a békés hatalomátadás folyamatát is. A két elektort képviselő ügyvéd, Jason Wesoky közölte: a fellebbviteli bírósághoz fordulnak annak érdekében, hogy oldják fel a törvényi kötelezettséget.
A két elektor jelezte, hogy esetleg nem is Trumpra szavazna, hanem megpróbálna maga mellé állítani más elektorokat annak érdekében, hogy egy másik republikánus politikust szavazzanak meg elnöknek. Wesoky azzal is érvelt, hogy a novemberi választásokon az állampolgárok nem az elnök személyére voksoltak, hanem az elektorokra, és az elektorok számára biztosítani kellene, hogy lelkiismeretük szerint voksolhassanak.
Donald Trump egyik ügyvédje szintén hétfőn jogi nyilatkozatot nyújtott be a coloradói bíróságon, és ebben azzal érvel, hogy az állam vonatkozó törvényének megváltoztatása beláthatatlan következményekkel járna. "Ez nagyon komoly dolog. Ha az elektor szabadon, kötöttség nélkül voksol az elektori kollégiumban, azzal a választópolgár döntését veszi semmibe" - írta érvelésében Christopher Murray ügyvéd.
Elemzők rámutatnak: a coloradói törvény megváltoztatása precedenst jelentene, és más államok egyes elektorait is változtatásra biztatná.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el