Bulgária meghatározatlan időre elhalasztja az euró bevezetését annak ellenére, hogy már most megfelel feltételeinek - nyilatkozta a The Wall Street Journalnak Bojko Boriszov (képünkön) kormányfő és pénzügyminisztere, Szimeon Djankov. Mint mondták, egyrészt az eurózóna problémái, másrészt a kormány és a közvélemény hozzáállásának változása miatt döntöttek így. Úgy vélik, egyelőre az euró bevezetésének csak költségei lennének, haszna nem, amit nehezen vállalna a harmadik éve megszorítások közt élő lakosság.
A költségvetési szigornak köszönhetően Szófia már most megfelel az eurózónához való csatlakozás feltételeinek - emlékeztetett a Balkan Insight. Már tavaly a GDP 2,1 százalékára csökkentette költségvetési hiányát, elsősorban a bérek és a nyugdíjak csökkentésével, és idén 1,5 százalékos gazdasági növekedést várnak a tavalyi 1,7 százalék után. Boriszov 2010 januárjában még úgy nyilatkozott, hogy 2013-ban átállnak az euróra, sőt idén nyáron is hangoztatta elkötelezettségét a csatlakozás mellett.
Nemcsak a bolgárok estek gondolkodóba az eurót illetően. Andrius Kubilius litván kormányfő a múlt héten nyilatkozott úgy, hogy akkor vezetik be a közös pénzt, amikor "Európa készen áll erre", Valdis Dombrovskis lett miniszterelnök pedig közölte, hogy 2013 tavaszán fog dönteni e kérdésben a kormány - ezzel bukik előző ígérete az euró 2014-es bevezetéséről.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket