A világgazdaság beszállítói láncain kialakult szűk keresztmetszetek, azaz szállítási nehézségek jóval tartósabbak lesznek, mint azt a szakértők korábban feltételezték – írja a Bloomberg. A vállalatok, a kereskedők és a szállítmányozók korábban arra számítottak, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások átmeneti nehézségeket fognak okozni az Ázsiát és Európát, illetve Amerikát összekötő szállításokban, ám a vírus új változatai, élükön a deltával, felülírják ezeket a várakozásokat.
Egymásra licitálnak
A feldolgozóipari vállalatok alkatrészhiánnyal, illetve a nyersanyagok és az energia drágulásával küzdenek. Főként a részegységek hiánya arra kényszerítette a cégeket, hogy egymásra licitáljanak a szűkös szállítási kapacitások megszerzéséért. Ennek eredményeként a szállítási költségek rekordmagasba emelkedtek, és egyes exportőrök egyszerűen feladták külföldi szállításaikat. Ráadásul a kínai hatóságok elszántsága arra, hogy minden járványgócot a csírájában fojtsanak el, rövid távon csak ront a helyzeten.
Az elmúlt hónapban például a pekingi kormány két hétre ideiglenesen lezárta a világ harmadik legforgalmasabb konténerkikötőjét Ningpo városában pusztán azért, mert egyetlen kikötői munkásnál kimutatták, hogy megfertőzte delta-variáns. Korábban a sencseni rakpartot zárták le néhány koronavírus-fertőzéses eset miatt. Ez azt vetíti előre, hogy a szállítási szűk keresztmetszetek újra és újra kialakulhatnak.
Tovább a vártnál
Ezek a körülmények adnak okot arra, hogy a szakértők módosítsák a szállítási gondokra vonatkozó korábbi előrejelzéseiket. A kikötőkben kialakuló tumultusok és a konténerkapacitás hiánya eltarthat 2021 utolsó negyedévéig vagy akár 2022 közepéig – véli Hsieh Huey-chuan, a tajvani Evergreen Marine Corp. , a világ hetedik legnagyobb konténerszállító cégének elnöke. Ha a pandémiát nem sikerül hatékonyan korlátok közé szorítani, akkor zsúfoltság lesz az új normális állapot a kikötőkben.
Mindennek eredményeként a szállítási költség Ázsiából Európába tízszeresére nőtt 2020 májusa óta, miközben egy Sanghaj-Los Angeles menet hatszor többe kerül, mint szűk másfél éve – derül ki a Drewy World Container Indexből. A világ ellátási lánca törékennyé vált, egy egyszeri, kicsi baleset vagy akadály könnyen óriási hatással járhat – vélik a HSBC Holdings Plc bank szakértői.
A magasabb szállítási költségek pedig megjelenhetnek a fogyasztói árakba, növelve az inflációt, amit az átlagos fogyasztók is megéreznek a zsebükön.
Extrém intézkedések
Az indiai vírusváltozat (delta) olyan ütemen terjed Délkelet-Ázsiában, hogy egyes kormányok meglepő intézkedésekhez folyamodtak. Vietnámban például, amely a világ legnagyobb cipő- és ruházaticikk-gyártója, a hatóságok elrendelték, hogy a vállalatok tegyék lehetővé dolgozóiknak, hogy a munkahelyükön aludjanak. Úgy látják ugyanis, hogy erre van szükség az országnak létfontosságú export fenntartásában. Még az olyan óriások, mint a Toyota is rendkívüli intézkedéseket hoznak: az autógyártó Japánban 14 üzemében függesztette fel a termelést 40 százalékkal csökkentve gyártási kapacitását a beszállítások akadozása miatt.
A világ másik végén sem jobb a helyzet. Az Egyesült Királyságban a vállalatok a rekordalacsonyra esett készletekkel bajlódnak, a kiskereskedelmi árak pedig 2017 novembere óta nem látott tempóban nőnek. Németországban veszélybe került a fellendülés. Egy fontos üzleti bizalmi index, az Ifo gazdaságkutató intézet mutatója, amely a napokban jelent meg, a vártnál nagyobbat esett, ami a beszállítások akadozásával indokolnak a szakértők. A német gazdasági és kereskedelmi kamara 3000 vállalat megkérdezésével készült felmérése szerint a válaszadók több mint fele arra számít, hogy a beszállítások akadozása 2022-ben is gondot fog okozni nekik.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)