A New York Times Párizsban megjelenő európai kiadása olyan brüsszeli tisztviselőkre hivatkozik, akik már látták az uniós bankfelügyeleti bizottság (CEBS) irányításával elkészített úgynevezett stressz teszt eredményeit, amelynek legalább egy irányszámát az uniós pénzügyminiszterek csütörtöki informális találkozóján Svédországban nyilvánosságra kívánják hozni. Az uniós pénzügyminiszterek a lap szerint azt tervezik, hogy a következő hónapokban hasonló nyomáspróbának vetik alá a biztosítótársaságokat is, amelynek eredménye már tavaszra meglehetne. Az uniós pénzügyminiszterek a lap szerint azt tervezik, hogy a következő hónapokban hasonló nyomáspróbának vetik alá a biztosítótársaságokat is, amelynek eredménye már tavaszra meglehetne.
A Brüsszel által májusban kezdeményezett vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsa: az Európai Unió pénzintézetei mennyire tudnak ellenállni a gazdasági visszaesés okozta megpróbáltatásoknak, valamint hogy szükség van-e tőkepótlásra az ágazatban. A tesztet a nemzeti bankfelügyeleti hatóságok végezték, de a CEBS adott hozzá iránymutatásokat.
Az Egyesült Államokban elvégzett hasonló stressz teszttel ellentétben az európai vizsgálat nem tartalmaz ajánlásokat az egyes bankoknak az egyensúly megtartásához szükséges intézkedésekhez - hangsúlyozza az IHT.
A lap emlékezetett arra, hogy a CEBS már felmérte egyszer az uniós bankrendszer előtt álló kockázatokat, és arról tavasz elején tájékoztatta a pénzügyminiszteri tanácsot is. Az uniós bizottság ugyanakkor azt is értésre adta, hogy a bankrendszer és azon belül egy-egy bank tőkeigényének felmérését nemzeti hatáskörbe tartozónak tartja, nem pedig uniós illetékességnek.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán teszi közzé tanulmányát az európai pénzügyi rendszer helyzetéről. A washingtoni székhelyű szervezet áprilisban úgy ítélte meg, hogy az európai pénzintézeteknek 375 milliárd dolláros tőkeinjekcióra lenne szükségük a veszteségek fedezésére, de ezt akkor európai vezetők vitatták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem érte be a pénzükkel, Kövér László kitiltotta a lázongó képviselőket

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Sokkal több járt volna a tulajoknak? Itt az első ítélet a szegedi BYD-földek ügyében

Pont akkor kapitulált Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Nem egészen az történt az állampapírokkal, amire mindenki számított
