A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai ismertetése szerint a második negyedévben átlagosan 4,4 százalék volt az állástalanok aránya, ami több mint négy évtizede, 1975 óta a legalacsonyabb szint.
Az egy évvel korábbi azonos időszakban 4,9 százalékos volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.
Kapcsolódó
A 16 és 64 év közötti korcsoportban 75,1 százalékos a foglalkoztatottság. Ez a legmagasabb ráta a brit gazdaságban azóta, hogy a statisztikai hivatal 1971-ben elkezdte a jelenlegivel összehasonlítható módszertan alapján mérni ezt a mutatót - írta az MTI.
A heti átlagos nominálbér éves összevetésben 2,1 százalékkal emelkedett a júniussal zárult három hónapban. A 2,6 százalékos infláció miatt azonban ez a reálbérek további 0,5 százalékos csökkenését jelenti - derült ki az ONS beszámolójából.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is