A lap szerint a hercegek Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király rendelete ellen tiltakoztak. Ez ugyanis megtiltotta, hogy a kormány állja az uralkodó család tagjainak áram- és vízszámláját, továbbá kárpótlást követeltek egy gyilkosság miatt elítélt és tavaly kivégzett herceg haláláért.
A konzervatív arab országban az elmúlt hónapokban kezdeményezett reformok részeként a szaúdi vezetés többször is hangsúlyozta, hogy a törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Az új helyzetet nyilvánvalóvá tette, amikor a szaúdi biztonsági erők november elején a királyi családhoz tartozó tizenegy herceget, négy tárcavezetőt és mintegy harminc volt minisztert vettek őrizetbe a Mohamed bin Szalmán trónörökös vezetésével frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság utasítására, pénzügyi bűncselekmények és hatalommal való visszaélés vádjával.
Kapcsolódó
A kampány keretében a szaúdi hatóságok összesen több mint 300 embert hallgattak ki.
Mint azt Mohamed bin Szalmán trónörökös a The New York Times című amerikai lapnak adott interjúban kijelentette, a gyanúsítottak 95 százaléka beleegyezett abba, hogy a büntetőeljárás elkerüléséért cserében vagyonából kártérítést fizessen a korrupcióval az államnak okozott károkért, amelyek az elmúlt években a 100 milliárd dollárt (több mint 25 ezer milliárd forint) is elérhették.
Az országban egyre több komoly változás van: az év elején például bevezették az áfát, amely ugyan így is alacsony a maga 5 százalékával, de sokaknak nem tetszik.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutálisan kilőtt az arany ára