Joe Biden amerikai elnök vasárnap a CBS 60 Minutes műsorának adott interjújában igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az amerikai erők megvédenék-e a demokratikusan kormányzott Tajvant egy kínai beolvasztási kísérlettől - írja a Reuters.
A műsorban megerősítette, hogy az Ukrajnának biztosított kiképzési és stratégiai segítségen túl, Tajvan esetében az USA saját katonáit is bevetné a harcokban. A Fehér Ház kommentárja szerint ebben nem változott sem az elnök, sem az Egyesült Államok álláspontja, mindig is készek lettek volna a katonai beavatkozásra.
Az interjúban Biden azt is elmondta, hogy továbbra sem támogatják az önmagát igazgató Tajvan függetlenségét, és elismerik Peking "Egy Kína" elvét, de annak erőszakos érvényesítése elfogadhatatlan lenne.
Stratégia megvilágosodás
Ez az egyértelmű állásfoglalás némileg ellentmond a Pentagon korábbi, stratégiai ügyekben alkalmazott ambivalens megfogalmazásával, az amerikai demokraták Ázsia-felelőse, Kurt Campbell szerint ennek a kétértelműségnek a feladása "komoly hátulütőkkel járna", most viszont úgy tűnhet az USA erősebben kiáll az elrettentés politikája mellett, miután az orosz támadás megállítására nem volt elég a szankciók és az Ukrajna felfegyverzésének ígérete.
A két ország között azonban komoly különbség, hogy míg az USA-nak nincsenek érdemi gazdasági kapcsolatai Ukrajnával, addig az apró szigetország a világ chip-ellátásának nagyjából 60 százalékát biztosítja. Így az amerikaiaknak közvetlen érdeke is fűződik Tajvan szabad félvezető-exportjának fenntartásához.
Annak ellenére, hogy hivatalosan nem ismerik el Tajpejt, az Egyesült Államok régóta az egyik legerősebb nemzetközi támogatója a szigetországnak. Szeptember elején az amerikai külügy már jóváhagyott egy 1,1 milliárdos fegyvereladást, és a szenátus is megszavazta, hogy egy esetleges erőszakos támadás esetén szankciókat vetnének ki Kínára, és egy azonnali 4,5 milliárd dolláros "biztonsági támogatást" nyújtana Tajvannak.
A teljes műsor itt megtekinthető:
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el