"2008 szeptemberében és októberében volt a globális történelem legsúlyosabb pénzügyi válsága, beleértve a Nagy Depressziót is" - szögezte le Bernanke egy írásos állásfoglalásban, amit augusztus 22-én nyújtott be a bíróságnak egy, az American International Group (AIG) Inc. 2008-as kormányzati megmentéséről folytatott perrel kapcsolatban.
Bernanke rámutatott, hogy 2008-ban az Egyesült Államok 13 legfontosabb pénzügyi intézménye közül 12-t "az egy vagy két héten belüli összeomlás veszélye fenyegette". A dokumentum utal Timothy Geithner volt amerikai pénzügyminiszter véleményére is, aki szerint a gazdaság 2008. szeptember 6. és 22. között gyakorlatilag "szabadesésben" volt.
A per az amerikai kormányzat és az ellene 2011-ben eljárást kezdeményező Starr International Co. között folyik, amelynek vezetője Maurice "Hank" Greenberg, az AIG volt vezérigazgatója. A Starr szerint Washington egyes lépések esetében alkotmányellenesen járt el, amikor 182 milliárd dollárral kisegítette, majd eladta az AIG-t.
Bernanke szerint az AIG kimúlása a harmincas évek globális pénzügyi és gazdasági összeomlásához hasonló válsághoz vezetett volna, amelynek katasztrofális hatása lett volna a termelésre, a jövedelmekre és a munkahelyekre. A kormány akkor úgy ítélte meg, hogy az AIG a pénzügyi szolgáltatások területén mutatkozó súlyos bajok ellenére egészében véve életképes volt.
A Federal Reserve 2012 augusztusában adta el az utolsó AIG-érdekelségeit.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket