Az oroszellenes szankciók feloldását a minszki megállapodás teljesítésének eredményességéhez akarja kötni Sigmar Gabriel új német külügyminiszter és francia vendéglátója, Jean Marc Ayrault.Az első hivatalos látogatásán Párizsban tartózkodó Gabriel a közös sajtóértekezleten hangoztatta, hogy a két országnak világos álláspontja van a büntetőintézkedésekkel kapcsolatban. Ayrault azt mondta, hogy szeretnék végigvinni a minszki békefolyamatot.
"Ez az egyetlen út a szankciók feloldásához" - mondta. Mindketten hangsúlyozták: fontos, hogy Németország és Franciaország határozott, egységes álláspontot képviseljen a kérdésben. Bejelentették, hogy országaik munkacsoportot hoznak létre, amely az Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A párizsi megbeszélésen szó esett Donald Trump amerikai elnöknek az egyes muzulmán országokból érkező bevándorlók és menekültek befogadásának korlátozásáról szóló, pénteken aláírt rendelkezéséről is. Ayrault aggasztónak nevezte a döntést. Német kollégája pedig kifejtette, "kötelességünk az is, hogy fogadjuk a háború és az elnyomás elől menekülőket".
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott