A kabinet 2018 végi határozata szerint 2019 és 2021 között évente 600-600 millió forintot biztosít e célra, az országnak ingyenesen járó úgynevezett szén-dioxid-kvóták értékesítési bevételéből - írta a napilap.
A 3 milliós törzstőkével létrehozandó állami cég ezen évi 86 milliót kap működtetésre is. A határozat mindezt egy nagyobb léptékű, Nyugat-Balkáni Zöld Alap elnevezésű terv első fázisának nevezi. A második szintet Nyugat-Balkáni Multidonor Zöld Alapnak hívják majd. Ehhez már a többi visegrádi ország is kapcsolódik.
Kapcsolódó
Az uniós csatlakozás előtt álló balkáni államok légszennyezés-csökkentő beruházásainak támogatására a magyar állam a párizsi klímamegállapodás négy évvel ezelőtti aláírása kapcsán tett ígéretet. A V4-ek 2015-ben létrehozták az úgynevezett Nyugat-Balkán Alapot. A mostani támogatási terv első lépését ugyanakkor elsőként Magyarország tette meg. A technológiai tárca szerint a "kiterjedtebb és ambiciózusabb" második fázis 2021-ben indulhat.
A lap úgy tudja, hogy ez az összeg a tényleges beruházásokhoz kevés, így azt elsősorban előkészítésre, illetve a nálunk felhalmozódott ismeretek átadására pályáztathatják.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák