A kárpátaljai ruszinok (másik nevükön rutének) követelik, hogy Kijev ismerje el őket önálló nemzetiségként és adjon nekik autonómiát.
Pjotr Gecsko, a ruszinok vezetője a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy erről a hét végén kongresszusuk döntött, amelyen a ruszin szervezetek küldöttei vettek részt. Már 1991-ben népszavazást tartottak az autonómiáról, amelyen 80 százalék mellette szavazott, most tárgyalni kívánnak ennek megvalósításáról, de nem akarnak konfrontációt Kijevvel.
A többségükben görög katolikus, keleti szláv ruszinok lélekszámát Ukrajnában a különböző források 600 ezer és 4 millió közé teszik, leginkább Kárpátalján élnek, amely a II. világháború után került Magyarországtól Ukrajnához.
A hírt valószínűleg nem véletlenül csak a TASZSZ orosz hírügynökség jelentette. Az orosz propaganda például már az Ukrajnával való konfliktus első szakaszában képes beszámolót adott egy állítólagos lengyel nemzetiségi tüntetésről Lvovban - a fotón világosan felismerhető volt Varsó egyik központi tere, és az egyik lengyelországi politikai párt jelszavai.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket