Még 2011. március 11-én egy erős földrengés és az azt követő szökőár a történelem egyik legnagyobb atombalesetét okozta Japán északkeleti részén. A cunamiban több mint 18 ezren meghaltak.
A múzeumot Fukusima prefektúrában, Futabában hozták létre. Ebben a városban is voltak reaktorai a súlyosan megrongálódott Daiicsi atomerőműnek. Tárgyak és videók mellett helybeliek személyesen is mesélnek a látogatóknak. A katasztrófa után az atomerőmű három reaktorának hűtőrendszere leállt, a reaktormag pedig megolvadt.
Egy japán vizsgálóbizottság szerint a baleset elkerülhető lett volna, a következményeit pedig hatékonyabb intézkedésekkel enyhíteni lehetett volna.
A fukusimai atomerőművet működtető vállalat, a Tepco három volt igazgatóját azzal vádolták, hogy nem tettek meg mindent a katasztrófa elkerüléséért, de végül tavaly felmentették őket.
A múzeumot eredetileg júliusban nyitották volna meg, egy időben a tokiói olimpiával, hogy jelképezzék a térség újjáéledését, a járvány miatt azonban egy évvel elhalasztották a játékokat - írta a portál.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba