A hőség és a száraz időjárás negatív hatásai az Európai Unió egyes tagállamaiban, különösen Spanyolországban jelentős termelési veszteségeket okoztak, ami az árpaimport megugrásához vezetett. A behozott uniós árpamennyiség több mint fele Spanyolországba érkezhet a becslések szerint. A kukorica után ugyanis ez a második legfontosabb takarmánygabona, és árelőnyét magabiztosan tartja a búzával szemben - olvasható a Mezőhír elemzésében. A portál kitér rá, júliustól december végéig 1,3 millió tonna árpa érkezett az EU-ba, és még további félmillió tonna behozatalára van kilátás a következő aratási időszakig. Ez a mennyiség 82 százalékkal lenne több az egy évvel korábbinál. Európa nettó árpaexportőr (Franciaországgal és Romániával az élen), a kivitt mennyiség egy átlagos évjáratban hétszeresen felülmúlja a behozatalét.
A megtermelt árpamennyiség tavaly is hozta a szokásos, 51-54 millió tonnás eredményt, a nagyobb mértékű behozatalt a kevés kukorica indokolja. Az uniós kukoricatermés ugyanis 25 százalékkal lett rosszabb az előző évinél, mindössze 50 millió tonna lett, kevesebb, mint a betakarított árpa. Tekintve, hogy a kukorica rosszul sikerült, az árpa pedig a legjobban a gabonák között, az állattartók várhatón növelni fogják a kalászos arányát a takarmányokban.
- írja a Mezőhír. Hozzátéve: a behozott árpamennyiség fele Ukrajnából érkezik, s majdnem ugyanennyi az Egyesület Királyságból.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek