A Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) felhívta a figyelmet arra, hogy a bérek növekedése a csökkenő munkanélküliség ellenére is alacsony mértékű, mert az állásokra többszörös a túljelentkezés. A szövetség kutatásának eredményei szerint az alacsony képesítést igénylő munkakörben 24, a közepesen magas képesítést igénylő munkák esetében 19, a magasan képzett munkaerőt igénylőeknél pedig nyolc jelentkező van egy állásra.
A CIPD által megkérdezett munkaadók egyelőre nem tapasztalják, hogy a brit európai uniós tagság 2019-ben várható megszűnése miatt csökkenne az EU többi országából érkező munkavállalók száma. Emellett nő a munkaerőpiacon megjelenő egykori segélykérők és az idősebbek száma - írja az MTI.
Gerwyn Davies, a CIPD vezető munkaerőpiaci elemzője a BBC-nek azt mondta, szerintük egyelőre nincs jele annak, hogy rövidtávon megváltozna a helyzet, és a foglalkoztatási rátával együtt a bérek is emelkednének. (Egyre jobban aggódnak a britek a brexit miatt.)
A közszférában továbbra is alacsony a béremelkedés, a háztartások kiadásai viszont egyre nőnek, mint ahogy egyes munkaadók azzal kapcsolatos aggodalmai is, hogy az Egyesült Királyság várhatóan nemcsak az EU-ból távozik, hanem annak egységes belső piacáról is - sorolta a szakértő. Gerwyn Davies szerint mindazonáltal a munkáltatók egyelőre találnak munkaerőt a bérek jelenlegi szintjén is.
A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége felmérésének eredményei részben ellentmondanak más kutatásoknak, amelyek viszont a brit munkaerőpiac szűkülését mutatják. A Markit piackutatónak a humánerőforrás piacán tevékenykedő cégeket tömörítő szövetség, a Recruitment and Employment Confederation (REC) számára készített és a napokban ismertetett felmérése szerint a munkáltatók egyre nehezebben találnak munkaerőt, a bérek pedig az állandó és az ideiglenes állások esetében is növekednek a jelentkezők csökkenő száma miatt. A brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazás óta pedig egyre több európai uniós munkavállaló dönt úgy, hogy hazatér.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek