A témáért felelős biztos, Andor László kommentárja szerint a jelentés megállapításai is alátámasztják, hogy a válság elleni fellépés sikeréhez integrált megközelítésre, azaz gazdasági, munkaügyi és szociális jellegű lépések egyvelegére van szükség.
A jelentés szerint továbbra is magas a szegénységi arány. Összességében az uniós lakosság közel egynegyedét, 115 millió embert fenyeget vagy sújt a szegénység, illetve társadalmi kizárás tavalyi adatok szerint.
A megállapítások közé tartozik az is, hogy a válság miatt növekedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek a tagországokon belül, különösen azokban az országokban, ahol az egyenlő elbánásra a szociálpolitika kiemelt figyelmet fordít. Ezt a szociálpolitikai kiadások jobb elosztásával, a hátrányosabb rétegek viszonylag magasabb foglalkoztatásba vonásával, a magasabb jövedelmeket jobban sújtó adózással lehetne orvosolni.
Az Európai Bizottság ezentúl évente kíván jelentést készíteni a foglalkoztatási és szociális helyzetről, a válságot követő időszakban is.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta