A Fehér Ház előzetes közlése szerint a két politikus gazdasági, katonai és biztonságpolitikai kérdéseket vitatott meg a helyi idő szerint kedd délutáni tárgyalásokon.
A megbeszélések előtti közös fényképezés során Donald Trump közölte: Washington megvizsgálja a vízummentességi program kiterjesztését Lengyelországra is.
Kapcsolódó
Az újságírók a Brett Kavanaugh főbírójelöltet érő szexuális zaklatási vádakról, valamint a Kínára kivetett védővámok hétfői bejelentéséről kérdezték az amerikai elnököt. Trump kiállt Kavanaugh mellett, teljes támogatásáról biztosította őt. "Hihetetlen ember, hihetetlen intellektus" - fogalmazott a főbírójelöltről, és hangsúlyozta, hogy bízik jelöltsége mielőbbi megszavazásában. Hozzátette: nem gondolja, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) be kellene kapcsolódnia a nyomozásba. Az FBI-vizsgálat megindítását a demokrata párti szenátorok követelték.
A Kínára kivetendő védővámokra vonatkozó kérdésekre válaszolva leszögezte: "nem hagyhatja", hogy Peking kihasználja az Egyesült Államokat, de készen áll a tárgyalásokra Pekinggel.
Képünk forrása: AFP PHOTO / Nicholas Kamm
Legolvasottabb
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba