Szlovákia gazdasági teljesítménye tíz százalékkal ugyan még mindig le van maradva Csehországéhoz képest, de jócskán lefaragott az ötven százalékos különbségből, mely a két ország különválásakor volt – közölte Boris Fojtík, a Tatra banka gazdasági elemzője.
A bruttó hazai termék (GDP) emelkedésével együtt azonban az államadósság is jócskán növekedett, és ebben már sikerült megelőzni Csehországot, pedig a hátralékok a 2008-as válság előtt mindkét ország GDP-jének a 28 százalékát tették ki, Szlovákia államadóssága viszont mára 60 százalékra növekedett - számolt be a Felvidék.ma.
Csehország helyzete valamivel jobb, a lakosok összesen hat és fél hónap alatt keresnék meg az adósságot, amely fejenként jelenleg 9650 eurót (3,6 millió forintot) jelent.
Szlovákia ugyanakkor nem csak állami szinten adósodott el, a válság óta a háztartások adósságállománya is az egekbe szökött:
2008-ban még a szlovákiai családok viselték a legkevesebb hitel terhét a V4-es tagországok közül, mára pedig az első helyre törve Szlovákia a legeladósodottabb háztartásokat tudhatja magáénak. Az egy főre 8320 euró adósság esik lakás- és fogyasztói hitel formájában, míg Csehországban 7504 euró.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket