Az 585 oldalas, jogilag kötelező érvényű egyezmény és a jövőbeli viszonyrendszer körvonalait felvázoló, 26 oldalas politikai nyilatkozat jóváhagyása várható volt, mivel előző nap Gibraltár kérdésének megoldásával elhárult az utolsó probléma is.
A már dél körül véget ért találkozót lezáró sajtóértekezleten Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy nem csupán a lehető legjobb, de egyben az egyetlen lehetséges megállapodást sikerült tető alá hozni, "ok azonban nincsen ünneplésre ezen a rendkívül szomorú napon".
Kapcsolódó
Ez a szerződés a legjobb mindkét fél, az Egyesült Királyság és az Európai Unió számára egyaránt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a munka nagy része, a jövőbeli kapcsolatok kialakítása még hátra van.
Nagy eredménynek nevezte, hogy a huszonhetek mindvégig meg tudták őrizni az egységüket, Gibraltár "nem alábecsülendő" ügyével kapcsolatban pedig azt mondta, hogy jó egyezség született Spanyolország számára.
Juncker azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a londoni törvényhozás "bölcsen" jóvá fogja hagyni a megállapodást, azonban leszögezte, hogy a szerződés akkor sem tárgyalható alapjaiban újra, ha ez nem így történik.
Hasonlóan nyilatkozott több uniós ország vezetője, köztük Sebastian Kurz osztrák kancellár, illetve Mark Rutte holland és Stefan Löfven svéd kormányfő is.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kiemelte: "a kimeneteltől függetlenül egy dolog biztos, mégpedig az, hogy barátok maradunk örökké, s azután is egy nappal". Meglehetősen nehéznek ígérkező ratifikálási folyamat következik, illetve további tárgyalások. A bennmaradó tagállamok elkötelezettek, hogy a lehető legszorosabb partnerséget alakítsák ki a szigetországgal - tette hozzá Tusk.
Tusk felkérte az EU főbb intézményeit - az Európai Bizottságot, az Európai Unió Tanácsát és az Európai Parlamentet -, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a britek jövő év március 29-i távozását követő napon hatályba léphessen a most aláírt megállapodás.
Angela Merkel német kancellár úgy fogalmazott, hogy "diplomáciai mesterművet" sikerült alkotni, és elmondta, hogy vegyes érzései vannak, "szomorú, azonban meg is könnyebbült".
Minden megszólaló nagy köszönetet mondott munkájáért Michel Barnier uniós brexit-ügyi főtárgyalónak, aki rövid nyilatkozatában arról beszélt, hogy véleménye szerint "tisztességes és kiegyensúlyozott" megállapodás született.
Eközben az Európai Tanács épületének közelében tiltakozók felgyújtották a kinyomtatott szerződést, az Egyesült Királyság bennmaradását, a brexit-folyamat leállítását követelve.
A kiválási megállapodásról majd még a brit parlamentnek is szavaznia kell, ennek kimenetele viszont közel sem egyértelmű, sőt az elutasítás tűnik valószínűbbnek.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz