Több százezer embert fenyeget éhhalál Kelet-Afrikában, ahol máris több mint 10 millió gyerek szenved súlyos alultápláltságtól a szárazság és az ennek nyomán kialakult élelmiszerszűke miatt – írja az MTI.
Kelet-Afrikát 40 éve nem tapasztalt szárazság sújtja, a helyzet Etiópia déli és délkeleti részén, Kenya egyes régióiban és Szomáliában a legsúlyosabb – mondta Vorkne Gebrejehu, a Fejlesztését Felelős Kormányközi Hatóság (IGAD) nevű, nyolc kelet-afrikai államot magába foglaló szervezet ügyvezető titkára.
Gebrejehu az IGAD konferenciáján elmondta, hogy a Dzsibuti, Etiópia, Szomália, Eritrea, Szudán, Dél-Szudán, Kenya és Uganda alkotta szervezet hat tagállamából tudnak súlyosan alultáplált gyerekekről, elsősorban az otthonaikat elhagyni kényszerülők között.
Az IGAD adatai szerint Kelet-Afrikában mintegy 13 millió belső menekült él és további ötmillió menekültről és menedékkérőről tudnak, az éhínség leginkább e csoportokat fenyegeti. Emellett hét IGAD-államban több mint 51 millió embernek - a népesség csaknem 20 százalékának - bizonytalan az élelmiszerellátása, és közülük 388 ezer embert éhhalál fenyeget.
A nairobi konferencián Svédország, Franciaország és az Európai Unió mellett részt vett az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, az Afrikai Fejlesztési Bank és az ENSZ több szakosított szervezete is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is