A tiltakozó nők nem akarnak visszatérni a háború előtti brutális állapotokhoz. Meg akarják tartani jogaikat, amelyeket a nyugati védnökség 20 éve alatt elértek - olvasható a portálon.
"Sokan a nemzetközi közösséget hibáztatják, amiért magára hagyta Afganisztánt és nem gondoskodott róla, hogy a nők jogait tiszteletben tartsák. A tiltakozók megpróbálnak eljutni a belügyminisztériumig, de a tálibok szerint, nem kellene itt lenniük. Haza kellene menniük, mert ott az ő helyük" - számolt be a látottakról az Euronews tudósítója.
Kapcsolódó
Az eddigi tálib nyilatkozatok alapján a nők nem reménykedhetnek benne, hogy részt vehetnek a kormány munkájában, vagy vezető pozíciót kaphatnak, annak ellenére, hogy a tálibok a világnak jelenleg azt a képet sugallják, hogy 20 év alatt alaposan megváltoztak és a megegyezésre törekszenek.
Az új afgán kormány legfontosabb feladata a gazdasági összeomlás és a humanitárius katasztrófa elkerülése lesz. Az ország évek óta a külföldi segélyektől függ, amelyeket a tálib hatalomátvételkor a Nyugat befagyasztott.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának