A WHO vészhelyzeti igazgatójának, Michael Ryannek a szavait az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz ismertette, a mondandóból kiemelve, hogy a február 4. és 20. közötti olimpia nem jelent megnövekedett kockázatot a járvány terjedését illetően. A magas rangú tisztviselő a WHO álláspontját ismertetve hangsúlyozta: bizakodásuk alapját azok a védelmi intézkedések adják, amelyeket a kínai szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hozott a pandémia továbbgyűrűzésével szemben.
A rendelkezések értelmében a Pekingbe érkezők, majd zárt buborékrendszerbe kerülő olimpiai résztvevők naponta Covid-teszten esnek át, és ott tartózkodásuk idejére szigorú korlátok közé szorítják a személyes kontaktusokat, a járvány terjedése szempontjából veszélyt jelentő találkozásokat, miközben az olimpiai nyitány előtt a vírus ellen be nem oltottakra eleve háromhetes karantén vár - írja az MTI.
A pandémiás félelmek az elmúlt hetekben a vészesen gyorsan terjedő omikron variáns megjelenését követően erősödtek fel, és a hatóságok a sportolók, tisztségviselők, újságírók védelme érdekében további szigorításokat léptettek életbe - írta a portál.
"Az intézkedések nagyon szigorúak és igen erőteljesek, s jelenleg nem látjuk, hogy különösebb kockázattal járna a játékok megrendezése" - mondta a WHO-igazgató.
A NOB, amely valamennyi érdekeltet fokozottabb éberségre szólította fel a Kínába indulás előtt, a múlt hónapban azt közölte, hogy a tavaly nyári, tokiói olimpia nem eredményezett megnövekedett számú Covid-esetet Japánban.
Tavaly a japán olimpiát - épp a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt - nézők nélkül rendezték meg. Emiatt a WHO kijelentése érdekes a kínai játékokkal kapcsolatban. A szervezetet gyakran vádolják azzal, hogy elfogult Kínával szemben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint