A megbeszélésen több témát is érintenek, de a hangsúly a gazdasági és a védelmi együttműködésen lesz - írta a parameter.sk.
Az Egyesült Államok elnöke és a szlovák miniszterelnök a védelmi együttműködés keretében a szlovák fegyveres erők korszerűsítéséről, a szlovák NATO-tagsággal járó kötelezettségek, a védelmi kiadások növeléséről is egyeztetnek.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államok a szlovák exportőrök tizedik legjelentősebb piaca, az amerikai vállalatok pedig a legfontosabb befektetők közé tartoznak Szlovákiában, összesen 23 ezer munkavállalót foglalkoztatnak - mondta Macíková.
Barack Obama akkori amerikai elnök 2013 novemberében fogadta Robert Ficót, George W. Bush elnök öt évvel korábban Ivan Gasparovicot. 2006 márciusában Mikulás Dzurinda, 2005 márciusában Pavol Hrusovsky, a parlament elnöke, 2003 áprilisában Rudolf Schuster akkori köztársasági elnök tett látogatást a Fehér Házban - olvasható a parameter.sk cikkében.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el