Kedvező folyamatok fognak érvényesülni 2016-ban a román gazdaságban, véli a bukaresti elemzők többsége. A szakemberek arra számítanak, hogy a gazdasági növekedés mértéke meghaladja a 3,6 százalékra becsült ideit, s megközelíti a 4 százalékot. A növekedés fő motorja a bukaresti Új Magyar Szó internetes újságja szerint a felpörgő fogyasztás lesz.
Költekezést is jósolnak
A fogyasztásra ösztönzően hat a minimálbér emelkedése éppúgy, mint az áfának 24-ről 20 százalékra való csökkentése. Az államháztartási hiány valószínűleg magasabb lesz a tavalyinál, 3 százalék körül mozog majd. Ennek egyik oka, hogy idén helyhatósági és parlamenti választás is lesz, s szinte törvényszerű, hogy választási évben a kormány költekezőbb, mint egyébként.
Az infláció, ha kis mértékben is, de valószínűleg ismét pozitív lesz. A Román Nemzeti Bank (BNR) becslései szerint 2015 végén az árak 0,7 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint az év elején, de 2016 végére 1,1 százalékot várnak. Egyes szakemberek ennél magasabb, 2 százalékot megközelítő inflációt jósolnak. 2015. május 7-én a BNR történelmi mélypontra, 1,75 százalékra csökkentette a banki alapkamatot. Jó eséllyel ez megmarad idén is, bár vannak elemzők, akik elképzelhetőnek tartják, hogy 2 százalékra nőjön a mértéke.
Mi lesz az árfolyamokkal?
Az euró-árfolyam az év nagy részében várhatóan 4,3 és 4,4 lej között mozog majd. A szakemberek többsége 4,37 lejes átlagárfolyamot valószínűsít az idei évre. 2015-ben az export volumene valószínűleg meghaladta az egy évvel korábbi 52,5 milliárd eurós rekordértéket. Ennek ellenére a külkereskedelmi mérleghiány jelentősen nőtt, mintegy 6,4 milliárd euró volt.
A tendencia minden bizonnyal idén is folytatódni fog, a kivitel értéke optimista jóslatok szerint el fogja érni a 60 milliárd eurót. Az import azonban még nagyobb arányban fog nőni, vélik az elemzők, aminek következtében a mérleghiány a tavalyinál is nagyobb lesz.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép