A nemzetközi hitelminősítő a 2017-2018-as időszakra összeállított tanulmányához egy európai befektetői felmérést is fűzött, amely szerint a piaci szereplők az európai populista erők választási térnyerését, és az euróövezeti válság ebből eredő újbóli fellángolását tartják az európai gazdasági kilábalást fenyegető legnagyobb kockázatnak.
A Moody's globális előrejelzése szerint a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, illetve az Európai Unió alkotta húszas csoport (G20) átlagos idei és jövő évi gazdasági növekedése eléri a 3 százalékot a tavaly mért 2,6 százalék után. Az átlagon belül a legnagyobb feltörekvő gazdaságokban a cég 5 százalék körüli éves növekedési ütemekre számít ebben a két évben.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem