Bemutatta a Tisza Párt az év második nagy igazolását : Magyar Péter szombati Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy dr. Orbán Anita lett a párt külügyi vezetője. A politikus szerint Orbán Anita a magyar diplomácia új arca, aki egyszerre rendelkezik kormányzati, diplomáciai és nemzetközi üzleti tapasztalattal.
Magyar Péter úgy fogalmazott: Orbán Anita az egyik legmagasabbra jutott magyar női vezető a nemzetközi üzleti világban, aki belülről ismeri a diplomácia, a kül- és energiapolitika, valamint a globális nagyvállalatok döntéshozatalát.
Kapcsolódó
2010 és 2015 között Magyarország energiabiztonsági utazó nagyköveteként dolgozott, szakértőként hallgatta meg az Európai Parlament és az amerikai kongresszus is, utóbbinál a visegrádi országokat képviselte.
2021-ben a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, majd a Vodafone Global igazgatója lett, ezt a pozíciót Londonban töltötte be. Magyar Péter szerint a Tisza új külügyi vezetője londoni topmenedzseri pozícióból tért haza, hogy részt vegyen a párt kormányzati felkészülésében.
Orbán Anita Berettyóújfaluból származik, ahol 18 éves koráig élt. Saját bevallása szerint erős lokálpatrióta, és meghatározó számára a magyar vidéktől kapott értékrend. Öt éve szerepel folyamatosan a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listáján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Hamarosan mérnök is kellhet a depresszió kezelésére – Magyarország már készül a következő lépésre
Rámennek az üres lakásokra: kemény tervet tett le az asztalra a kormány
Nagy gáz van: több mint félmillió BMW-t kell visszahívni, köztük magyar autókat is
Erre senki nem számított: nincs vége a streamingháborúnak
Megszakadt a Barátság: a Mol vészforgatókönyvre váltott
Itt a bejelentés: a Nestlét és a Danone-t is tüzetesen vizsgálják a veszélyes tápszer miatt