A lengyel magánnyugdíjalapok mintegy 73,6 milliárd dollár értékű vagyont kezelnek. Lengyelország az Európai Unió egyetlen tagországa, amely eddig recesszió nélkül vészelte át a 2008-ban kirobbant válságot, de a gazdasági növekedés lassul, és a jegybank prognózisa szerint 2013-ban már csak 2,1 százalék lesz, szemben a tavalyi 4,3 százalékkal.
Donald Tusk miniszterelnök bejelentette, hogy szeptemberig intézkedési tervet dolgoznak ki arra az esetre, ha a növekedés üteme tovább lassul, és szakértők szerint ennek egyik eleme lehet a járulékok egy részének visszaterelése az állami nyugdíjalapba. Így pénz szabadulna fel a gazdaság ösztönzésére, amely hitelfelvétellel csak úgy volna lehetséges, hogy veszélyeztetnék a költségvetési deficitcél elérését.
A lengyel kormány 2010 decemberében már csökkentette a magánpénztárakat megillető járulékot, a járulékköteles jövedelem 7,3 százalékáról 2,3 százalékára. A fennmaradó 5 százalék egy, az állami alap által kezelt számlára kerül, majd 2017-től ez az arány 3,8 százalékra csökken. A lengyel pénztárak most attól tartanak, hogy az arány nem fog csökkenni, sőt nőhet. Az 1999-ben bevezetett nyugdíjreform keretében a nyugdíjjárulékot úgy osztották meg, hogy a járulékköteles jövedelem 12,2 százalékának megfelelő összeg az állami nyugdíjalapnál maradt, és 7,3 százalék került a magánpénztárakhoz.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni