Az év elején a szlovákiai lakáshitelek átlagos éves kamata még 4 százalék volt, mostanra ez 2,7 százalékra esett, és az elemzők további csökkenéssel számolnak. Ezzel párhuzamosan nullához közelítenek a betéti kamatok is, vagyis egyre kevésbé éri meg hagyományos bankszámlán tartani a pénzt.
Az alacsony kamatoknak köszönhetően ugyan egyre nagyobb az érdeklődés a hitelek iránt, a jegybank szerint azonban a hitelállomány növekedése sem volt képes csökkenteni a bankok alacsony hitelkamatokból származó veszteségeit. A szlovákiai bankszektor kamatbevételei idén januárban 159 millió eurót tettek ki, vagyis alig fél százalékkal nőttek. Tavaly a kamatokból származó bevételek 0,1 százalékkal volt alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Ezen még az sem sokat segített, hogy a hitelek iránti növekvő érdeklődésnek köszönhetően 12 százalékkal nőtt a lakossági hitelállomány.
A pénzintézeteket azonban nem kell félteni: a banki díjakból származó bevételeik idén januárban 16 százalékkal nőttek, az ágazat nyeresége így 6,4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest - írta a lap.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni