A megszólaltatott illetékesek szerint két ok van, amiért maradhat a jelenlegi kamat: egyrészt az alacsony infláció, ami tartósnak mutatkozik, valamint az, hogy jelentős kisebbségben vannak a kamatemelést támogatók.
A Reuters által májusban, az elemzők körében legutóbb végzett felmérése szerint a megkérdezettek 2,75 százalékos kamatszintet várnak 2015 első negyedévében és 3 százalékosat a jövő év végére a jelenlegi 2,50 százalék után.
A hírügynökség által megkérdezett, a döntéshozókhoz közel álló és ezért név nélkül nyilatkozó jegybanki illetékesek egyike azt mondta, hogy a központi bank 10 tagú monetáris bizottságából csak ketten támogatnák az idén a kamatemelést és valószínűleg jövőre sem kerülnek többségbe.
A lengyel központi bank tavaly júliusban csökkentette az alapkamatot a jelenleg érvényes, rekordalacsony szintre, amit a monetáris bizottság legutóbbi, május 7-ikei ülésé megerősített. A kamatemelés ellen szól egyebek között az alacsony, áprilisban 0,3 százalékos éves infláció, ami jóval elmarad a jegybank 2,5 százalékos inflációs céljától. A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint az idei átlagos infláció 1 százalék, jövőre 2,2 százalék lesz.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint