Nem csak előnyei, de veszélyei is vannak az alakuló egységes európai pénzügyi felügyeleti rendszernek, különösen az ECB reputációjára - mondta Ewald Nowotny, az osztrák jegybank kormányzója egy mai, bécsi konferencián. A jegybankár szerint ugyanis a bankfelügyeleti szerep ellátása egyike a gazdaságirányítás legrizikósabb területeinek, s ezért az alakuló egységes felügyeleti mechanizmusban (SSM), a jegybanknak különös óvatossággal kell majd eljárnia.
Nowotny szerint egyetlen egészséges túlélési ösztönnel rendelkező jegybankár sem szeretne szívesen túl nagy felelősséget vállalni a bankfelügyeleti feladatok ellátásában. Ugyanakkor figyelembe véve a terület működésének sajátosságait, mindenképpen szükség van szabályozói felügyeletre, beavatkozásra, s valakinek meg kell ezt tennie.
Az ECB kedvező helyzetben van, figyelembe véve ugyanis az unió felépítését, jogilag a legfüggetlenebb jegybanknak tekinthető a világon. A világ többi jegybankjának függetlensége ugyanis az adott államok nemzeti jogában van szabályozva, s mint amint azt láttuk, ez a jog könnyen megváltoztatható - tette hozzá. A függetlenség biztosította lehetőségekkel azonban felelősségteljesen kell élni, a jegybanknak úgy kell viselkednie, mint egy önálló tényezőnek a makrogazdaság alakítása terén. A makrogazdasági célok teljesítéséhez természetesen hozzátartozik a jól működő pénzügyi szektor, s így a jegybanknak feladata, hogy a pénzügyi szektor megfelelő működését biztosítsa.
Azonban pont amiatt, hogy a gazdaság egészének teljesítményét feladata szem előtt tartania, nem szabad, hogy egy-egy érdekcsoport foglyává váljon működése során, beleértve a bankszektort is - tette hozzá.
Nowotny szerint a válság során a jegybankok hatékonyan avatkoztak be, hogy megakadályozzák a pénzügyi rendszer összeomlását. A világ pénzügyi rendszerét sikerült kellő mértékben stabilizálni, azonban jelenleg is számos kihívás fenyegeti a világ és Európa gazdaságát egyaránt. A reálgazdaság küszködik, s a központi költségvetések finanszírozási helyzete meglehetősen túlfeszítettnek tűnik.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat