A görög statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy a fogyasztói árak 2,9 százalékkal csökkentek novemberben az októberi 2 százalékos és a szeptemberi 1,1 százalékos csökkenés után. A Reuters által megkérdezett elemzők kisebb, 1,7 százalékos novemberi deflációra számítottak.
Az uniós módszertan alapján (HICP) számítva 2,9 százalék volt a defláció a múlt hónapban az euróövezeti Görögországban.
Kapcsolódó
Az euróövezet 17 országában a novemberi infláció 0,9 százalék volt az októberi, négy év óta legalacsonyabb 0,7 százalék után.
A statisztikai hivatal hétfőn arról is beszámolt, hogy az idei harmadik negyedévben a görög hazai össztermék (GDP) 3 százalékkal zsugorodott éves szinten a második negyedévi 3,7 százalék és az első negyedévi 5,5 százalék csökkenést követően.
Hat év recesszió után jövőre a görög gazdaság várhatóan már 0,6 százalékkal nő.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit