A vállalati folyószámlák vezetésekor a bankok igencsak leleményesen igyekeznek bevételeiket növelni - például a pénzbefizetést is egyre többen „megsarcolják” -, de az emelések mellett mára egy-egy jutalékmérséklést is tapasztalhatunk, és a kisebb cégeknek kínált speciális megoldások száma is folyamatosan gyarapszik.
Az utóbbi néhány hónapban a korábban megszokottnál kevesebb bank hajtott végre díjemelést. A vállalati számlavezetésért felszámított havi összeget az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) növelte háromezerről négyezerre, az Erste pedig a korábbi kétezer forint helyett kér háromezret. Az Erste egyébként az átutalások során alkalmazott jutalékát is módosította. Ugyanilyen lépésre szánta el magát a Postabank (Pb) és az OTP Bank is.
A változtatások következtében egy más bankban vezetett számlára indított százezer forintos átutalásért az Erste a régebbi 250 helyett 350, a Pb és az OTP 150 helyett 200 forintot kér. Ugyanez kissé másként néz ki abban az esetben, ha az átutalt összeg 300 ezer forintot tesz ki. Az Erste esetében ekkor az előbbinél nagyobb arányú a tehernövekedés (a jutalék 405 forintról 600-ra emelkedett), a Pb viszont ilyen szempontból visszafogottabb (375 helyett 450 forint), az OTP-nél pedig egyenesen jutalékcsökkenésről beszélhetünk. Ez az átutalás ugyanis a legnagyobb magyarországi bankban már nem 600, hanem csak 450 forintjába kerül az ügyfélnek.
A látszólagos ellentmondás magyarázata a pénzintézetek jutalékstruktúrájában keresendő.
Általánosan alkalmazott gyakorlat, hogy a vállalatoknak az átutalt összeg arányában kell jutalékot fizetniük, de a bankok mára kivétel nélkül utalásonként meghatározzák azt a minimumdíjat is, amennyire mindenképpen igényt tartanak. Az Erste éppen ez utóbbit növelte meg igen jelentősen. A Pb a minimumdíjat és az ezrelékes terhet is emelte, míg az OTP az előbbit drágította, az utóbbit mérsékelte.
A pénzintézetek persze már régóta nem érik be azzal, hogy az átutalásokat tételenként megfizettetik. Tapasztalataik szerint ugyanis főként a kisebb vállalkozások nem folytatnak olyan élénk számlaforgalmat, amely a banki jutalékbevételeket az elvárt mértékben gyarapítaná. Az OTP Bank, amely a kisebb cégek hagyományos számlavezetőjének számított, a vállalkozói számlavezetésért mindenképpen felszámított forgalmi jutalékát két lépcsőben már évekkel ezelőtt negyedévente 4500 forintra emelte. Később ez az összeg hatezer forintra hízott, de a jelenlegi hirdetményben a kis- és középvállalkozások számára ismét havi 1500 forintos terhet tüntetnek fel. Nem mindegy azonban, hogy a bankok által havonta felszámított néhány ezer forint minimális forgalmi jutalék vagy számlavezetési díj. A számlavezetési díj ugyanis értelemszerűen az átutalási jutalékokon felül felszámított összeg, míg a jutalékminimum alkalmazásakor csak az efeletti forgalmi díjakat kell a vállalatoknak, vállalkozóknak megfizetniük.
Találékony megoldások
Ma egyébként már alig találunk olyan bankot, amely ne számlavezetési díjat alkalmazna. A jutalékbevételek növelésére persze nem csak ezt a módszert találták ki a bankok. A legleleményesebb a díjalkalmazás terén alighanem a Raiffeisen Bank, amely minimális jutalékot, számlanyitási, -fenntartási és könyvelési díjat is felszámít, és az átutalások esetében is kiköt egy fix összeget. A Raiffeisen azonban egyelőre legalább a számla hizlalását nem fizetteti meg. A legújabb találmányok közé tartozik, hogy a pénzintézetek még azért is jutalékot számítanak fel, ha egy cég a saját számlájára a saját bankjának fiókjában pénzt fizet be.
A legdurvább díjat ebben az esetben a HVB Bank alkalmazza. Itt jutalékként a befizetett összeg 3 ezrelékét, de minimum 250 forintot kérnek el. Az Erste és a K&H Bank ebben az esetben 0,6 ezreléket, de legalább 100 forintot, míg a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) és az OTP 0,3 ezreléket, minimum 50-60 forintot számít fel.
A kisvállalkozások számának felfutása idején a bankok először forgalmi kikötéssel próbálták távol tartani a nem túl élénk számlaforgalmat felmutató cégeket. Később ezeket a forgalmi kikötéseket inkább magasra szabott díjak helyettesítették, mára a borsos díjak megmaradtak, de ismét feltámadtak a forgalmi elvárások is. Néhány pénzintézetnél (ilyen például a Commerzbank és a BNP-Paribas) a hozzájuk forduló céges ügyfeleknek ismét azt a felvilágosítást adják, hogy a számlanyitáshoz bizonyos éves forgalmi nagyság szükséges. Ennek szintje érzékelhetően meghaladja a százmillió forintot, a pontos mértéket azonban csak személyes tárgyalás során hajlandók elmondani. Ez és néhány egyéb jel - például a díjaknál szaporodó „külön megállapodás szerinti” kitétel - arra utalhat, hogy miközben a bankok saját jutalékaik növelésére újabb és újabb módszereket igyekeznek bevetni, az igazán zsíros falatnak számító vállalatokért folyó versenyben ismét felvették a kesztyűt. Sok helyen a hirdetményben is hangsúlyozzák, mennyi az az éves forgalom (például az ÁÉB esetében ez 500 millió forint), amely felett az általánosan alkalmazott kondíciók helyett hajlandóak sokkal kedvezőbb tételeket is alkalmazni.
Az utóbbi időben ismét elszaporodtak az agresszívebb ügyfélszerzési akciók is, amikor egy bank a más pénzintézetnél számlát vezető céget megkeresve igyekszik konkurense alá ígérni az árakban. Az így csábítottaknak azonban nem árt belegondolniuk: a bankok, amikor már kapukon belül tudják az ügyfelet, meglehetősen gátlástalanok a díjemelések tekintetében. Tudják ugyanis, hogy a számlaváltás jókora adminisztrációs procedúrát jelent.
Csomagolt szolgáltatások
A legtöbb pénzintézet új ügyfeleinek, de a már meglevőknek is egyre többféle csomagot kínál. Ezen csomagok esetében pedig mind több bank már eleve feltüntet bizonyos forgalmi kikötéseket. A Raiffeisen Bankban például a Plusz elnevezésű megoldást 25 millió forint alatti, míg az Extrát 25-50 millió forintos havi forgalom esetén választhatják a cégek. Ezeknél a csomagoknál a számlanyitás díja 10, illetve 15 ezer forint körüli összegbe kerül, a számlavezetésért pedig 10-17 ezer forintot számít fel a bank. Az ügyfelek ezért cserébe üzleti bankkártyát, három-öt ingyenes átutalás lehetőségét és a pénzintézet elektronikus szolgáltatását kapják. (Hasonló szolgáltatásokat tartalmaznak egyébként - persze különböző variációban - a másutt fellelhető csomagok is.) Az egészen apró vállalkozásoknak kínált Raiffeisen Alap havi 4990 forintért (a számlanyitási díj itt is közelít a tízezerhez) egyetlen ingyenes átutalást sem tesz lehetővé.
Az Erste Bank tízmillió forintos nettó számlaforgalom esetén kínál egy számlavezetési díj nélküli csomagot. Itt az átutalási jutalék alapvetően (arányszám és minimumösszeg tekintetében is) eltér az általánosan alkalmazottól. Az apróbb cégek felé mozdulást jelezheti viszont, hogy az Erste, de más pénzintézetek is bevezettek egy olyan díjkategóriát, amelyet egyébként korábban csak a lakossági folyószámlák esetében alkalmaztak. Az Erste például az állandó megbízások teljesítésekor mindössze 50 forint minimális jutalékot számít fel. Az ÁÉB és a Volksbank ilyen címen egyaránt 60 forintot kér el tételenként, ami (lásd táblázatunkat) mindkét bankban kedvezőbb a listaárnál.
A Postabank Standard és Mátrix, a HVB Bank pedig Standard és Komfort elnevezéssel kínálja csomagolt szolgáltatásait. A K&H-ban Kv-szimplának és a Kv-duplának „becézik” az ajánlott csomagokat. Közülük a bank itt is az utóbbit ajánlja a nagyobb forgalmat lebonyolító cégeknek. A Budapest Bank (BB) Piano és Forte néven dolgozott ki külön konstrukciókat. A kondíciókat ezeknél a megoldásoknál - más bankok gyakorlatához hasonlóan - komplexen alakították ki (úgy, ahogy arra egyébként a magának számlavezető helyet kereső vállalkozásnak is érdemes figyelnie), így - a számlavezetési díjak és a forgalmi jutalékok mellett - a folyószámlán tartott összegekre fizetendő kamat is eltérő.
Az MKB Mikro elnevezésű megoldását egyéni vállalkozóknak és betéti társaságoknak ajánlja: a bank mindössze havi 900 forint átalánydíjért havonta hat díjmentes átutalási megbízást és Visa Electron bankkártyát ad.
Elektronikus kapcsolatok
Az MKB a Nova-csomagot kezdő vállalkozásoknak kínálja. A havi díj háromezer forint, ami 15 díjtalan átutalást, kártyát és már százezer forinttól végrehajtható betétlekötési lehetőséget biztosít. A pénzintézet emellett elektronikus megoldását, a PC BankárLightot kedvezményesen, havi 750 forintért biztosítja.
Az elektronikus folyószámla-vezetés lehetőségét a bankok már régóta kínálják jelentősebb vállalati ügyfeleiknek. Mára viszont az úgynevezett business terminálok sok helyen az egészen kis cégek számára is elérhetők. Az elektronikus szolgáltatás csökkenti a papírmunkát, de felgyorsítja a pénzforgalmat is. A számlatulajdonosnak nem kell várnia arra, hogy postán megkapja az átutalásokról az értesítést, és nem kell fiókba mennie az átutalási megbízások leadásáért. A rendszerek többségénél már másnap megjelenik, ha a számlán valamilyen mozgás volt. A bankok érdeke (főként a kisebb élőmunka-igény miatt) így végül is találkozik az ügyfelekével. Ezért régebben nem egy pénzintézet nemcsak a verseny, hanem a saját haszna érdekében is hajlandó volt kedvezményesen, néha akár ingyenesen is telepíteni a vállalatokhoz a megfelelő szoftvert. Sokszor a technikai kellékek egy részét is kedvező feltételekkel kínálták.
Persze ezek a kedvezmények már egyértelműen a múlt ködébe vesztek. Az elektronikus összeköttetéshez (a tényleges költségigényességet is tükrözve) azonban a kezdetinél már több bankban járnak kedvezőbb díjak a papíralapú adatfeldolgozásnál alkalmazottnál. A jutalék-, illetve díjpolitika a különböző pénzintézetek között azonban a számítógépes összeköttetésnél (is) alaposan eltér. Nemcsak abban, hogy alkalmaznak-e kedvezményt vagy sem, hanem abban is, hogy az elektronikus számláért kérnek-e külön díjat. Néhány pénzintézet (például a CIB és az Inter-Európa Bank) esetében ugyanis az elektronikus számla teljes egészében „kiváltja” a folyószámlát. Más bankokban (és inkább ez tekinthető tipikusnak) viszont a „normális” cégszámla és az elektronikus számla díjai összeadódnak.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.