Január elsejétől a még meglévő 15 dolgozójának is kénytelen volt felmondani a Tabi Bélfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. Az egykor két műszakban termelő és több mint száz térségbeli asszonynak munkát adó cég tevékenységének megszüntetéséről és a végelszámolás kezdeményezéséről az elmúlt év utolsó napján megtartott taggyűlésükön döntöttek a tulajdonosok. Az üzem bezárását a rendelésállomány meredek visszaesése és az egyre gazdaságtalanabb működés mellett azzal indokolták, hogy az az elmúlt évek során korszerűtlenné vált. Egy az uniós elvárásoknak megfelelő feldolgozó kialakítása jelentős beruházást igényelne, ám ennek megtérülése a jelenlegi piaci viszonyok között bizonytalan. A társaság rendelésállománya az elmúlt hat évben csaknem a negyedére csökkent. (Míg 1995-ben több mint nyolcmillió méter sertésbelet dolgoztak fel, addig tavaly már csak 2,5 millió métert.) Termékeiket az utóbbi időszakban a hazai piacon sem volt könnyű eladni. A társaságnál tavaly már volt egy kisebb létszámleépítés, ám ez nem oldotta meg a gondokat. A tabi bélfeldolgozó üzemet még a hatvanas években, az Állami Húsipari Vállalat, valamint a helyi fogyasztási szövetkezet, a Tab és Vidéke Áfész hozta létre. A döntően külföldről behozott sertés-, marha- és juhbelet megtisztították, majd főként a külpiacokon értékesítették. A Tabi Bélfeldolgozó Kft.-t 1993-ban a budapesti székhelyű Solvent Kereskedőház Rt., valamint a Tab és Vidéke Áfész alapította. A tabi üzem a hónap végéig a meglévő készleteit még feldolgozza, az alkalmazottak kitöltik a felmondási időt, aztán végleg bezárja a kapuit. K. Zs.