A főváros XI. kerületében, a Vegyész utcában található sportpályát értékesít a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottságának megbízásából a BFVK Rt. Ezt a területet 1996-ban vásárolta meg a főváros a kerület önkormányzatától. Az ingatlant a Szerémi út építésekor felosztották, 2524 négyzetméternyi a Trigál Kft. tulajdonába került, a fennmaradó rész pedig a fővárosé lett. A terület zöme, 10 184 négyzetméter fővárosi tulajdonú ingatlanrész március 22-ig pályázható. A jelenlegi tulajdonos fővárosi önkormányzat az idén először hirdette meg megvételre a telket. A vagyonkezelőtől megtudtuk, hogy a telek zöldfelületű intézményi terület, ezért a területet továbbra is sporttelepként lehet működtetni, bármi más célra az elsőfokú építési hatóságtól, jelen esetben a XI. kerületi önkormányzattól kell engedélyt kérni. Egy szálloda építése mellett szól az is, hogy a környéken már található egy jó kihasználtsággal üzemelő hotel. A majdani tulajdonosnak döntenie kell a telken álló felépítmény sorsa felől is. A 263 négyzetméteres pincés, földszint plusz tetőteraszos épület felújításra szorul, de megfelelő engedéllyel szanálható is. A közművesített telket lakótelep és családi házas negyed övezi. Az eladásból származó bevételt egy 1998-as határozat szerint sportlétesítmények felújítására fordítják. (NAPI)