A vasúttársaság arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényesítéséről. A megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül további 8 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal, vagy érvénytelen igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon - akár utólag is - igazolni.
Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok a MÁV-START vonataira 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet. A közoktatásban és a felsőoktatásban résztvevő nappali és esti tagozatos tanulók 90 százalékos havi-, félhavi-, illetve 30 napos bérletet is vásárolhatnak lakóhelyük vagy tartózkodási helyük és oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne között.
Címlapkép forrása: MÁV
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre