Az internetes élelmiszer-hulladék kereskedelmének hatósági vizsgálata nyomán tartottak helyszíni ellenőrzést a Nébih szakemberei a közelmúltban egy állattartással és húskészítmények gyártásával foglalkozó kistermelőnél. A Budapest közelében található két telephely egyikén több állatfajt is bejelentés nélkül tartottak: a dokumentumok szerint csak juhokkal foglalkozó telepen 56 sertést, 5 szarvasmarhát és 3 kecskét is találtak az ellenőrök.
A két helyszínen 9 jelöletlen állat is akadt, ezenkívül az állatok állategészségügyi státuszát igazoló diagnosztikai dokumentumokat sem tudta bemutatni a kistermelő. Tekintettel arra, hogy az állatok egészségügyi állapota ismeretlen, a hatóság a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék összes egyedére azonnali hatállyal elrendelte a forgalmi korlátozást. A korlátozás értelmében az állattartó telepekről állatokat, illetve azokból előállított termékeket kivinni vagy oda bevinni tilos!
Kapcsolódó
A kistermelő által előállított élelmiszerek jogszabályban előírt nyomon követése és eredetének igazolása sem volt biztosítva. A Nébih emiatt 22 tételt, azaz összesen 530 kg élelmiszert vont ki azonnali hatállyal a forgalomból.
A kistermelő nem rendelkezett engedéllyel az élelmiszer-hulladék gyűjtésére, tárolására, a tárolt nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék nyomon követését nem biztosította és a hulladék kezelésére vonatkozó kötelező nyilvántartást sem vezette. A telep tulajdonosa a helyszínen fellelt, több mint 2000 kg ismeretlen eredetű élelmiszer-hulladékot - a jogszabályi tiltás ellenére - a sertések etetésére használta fel, ezért az ellenőrök azonnali hatállyal elrendelték annak forgalomból való kivonását.
A többszörös szabálysértési ügyben megindult a hatósági eljárás és a bírság kiszabása.
A helyszínen talált állapotokról további képeket is videót itt talál.
Képünk forrása: Nébih
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető