Eddig sem hárították át az indokolt mértékben az áremeléseket az éttermekben a fogyasztókra, és várhatóan ezt követően sem fogják – mondta a Világgazdaságnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke. A vendéglői árak jellemzően 10-15 százalékkal emelkedtek, holott a vállalkozások önköltsége legalább 20-25 százalékkal ugrott meg.
A vendéglősök a korábbi ár többszöröséért kapják az áramot és a gázt, és egyre drágábban jutnak alapanyaghoz, miközben drasztikusan nőtt a munkabérköltség is. A munkaerő ma már nem is pénzkérdés – tette hozzá ehhez Gendur András, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) gasztronómiai társelnöke. A béralkuig sem jutnak el a munkaadók, hiszen nincs jelentkező az álláshirdetésekre. Akik elhagyták az ágazatot járvány idejére bezárt vendéglők miatt, nem akarnak visszatérni. Több tíz ezer munkavállaló hiányzik a vendéglátásból.
Akár 40-50 százalékos éttermi áremelkedés is indokoltnak tűnik a nyár elejére, ha tovább dübörög az infláció, de a vendéglátósok is tisztában vannak a lélektani árral, amit a fogyasztó hajlandó egy étteremben fizetni. Egyelőre mindenki erősen ellenáll az áremelési kényszernek, nem akarják átlépni azt az árszintet, amely miatt már csökkenne a forgalmuk, de a 25-30 százalékos emelésre valószínűleg rákényszerülnek, különben tönkremennek.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint