A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a Magyar Idők hétfői számában megjelent értesülés szerint Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul, azt kérve, hogy a kormány vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését, akár részlegesen, nemzetközi mintára.
A boltzár a javaslattevők szerint enyhítené a béremelések ellenére fennálló munkaerőhiányt, könnyítené a cégek működését, és azt üzenné Európának: hazánk a családok értékeit a haszon elé helyezi.
Kapcsolódó
Az elképzelés ellen nem sokkal a bejelentés után közleményben tiltakozott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ). Álláspontjuk szerint a bolti kiskereskedelem korlátozásával kapcsolatban továbbra sem változott: egy ilyen lépés jelentős bevételektől fosztaná meg az államkasszát (adók, járulékok) és a kereskedelmi vállalkozásokat is (például határmenti bevásárlóturizmus), nem is beszélve azokról a magyar mikro- és kisvállalkozásokról, amelyek a hipermarketek bevásárló utcáin tevékenykednek.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás