A mostani helyzetben, az élelmiszerek iránti óriási kereslet miatt különösen fontos az etikus viselkedés a mezőgazdaságban, élelmiszer-előállításban, -feldolgozásban, -nagykereskedelemben, így az élelmiszerek piacán. A 400 ezer tagot számláló Nemzeti Agrárkamara pedig fellép a tisztességtelen cégekkel szemben - közölte a szervezet.
A NAK - bár a konrkét esetet nem említi - felthetően a méregdrága Lehel piaci csirke miatt küldött figyelmeztetés a cégeknek. Ahogy szerdán megírtuk, hogy a szóban forgó piacon jelentősen nőtt a csirkemell ára. A 24.hu körképe szerint a Lehel téri piacon szerdán a 2800 forinthoz közelített az ár, a Fény utcai piacon 2250 forintért adták a csont és bőr nélküli filét. Az jelentős drágulás, hiszen a csirkemellfilé kilója átlagban, az idén év elején pedig mindössze 1400 forintba került. A csirkedrágulás miatt a hatóság is lépett.
Kapcsolódó
Vámogy György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a csirkehúsdrágulásról azt mondta, hogy a boltosok általánosságban önkényesen nem emelnek árat. Leginkább akkor drágul, ha a beszerzési ár emelkedik, például amiatt, mert hiány van valamiből. Kaptak olyan jelzést, hogy a csirkemellnél van drágulási hullám, de hogy milyen mértékű, az boltonként mindig eltérő.
Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója az fenti árakról és vásárlási roham miatt kialakult átmeneti csirkehúshiányról elmondta: indokolatlan a 2000 forintot meghaladó ár, a vásárlók biztosan fognak találni olcsóbban bármelyik kiskereskedelmi láncban, csak legyenek egy kis türelemmel. Szerinte nincs hiány, a vágóhidak üzemelnek és baromfiból az ország önellátási szintjének 140 százaléka a termelés. Csorba úgy véli, logisztikai okok miatt emelhettek árat a kereskedők.
Koronavírus
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem