Folytatódik az új hídsaruk beépítése a Deák Ferenc (hárosi) Duna-híd M1-es autópálya felé vezető bal pályáján, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani vasárnap délután - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.
Az M0-ás autópálya hídján a tervezett ütemben haladnak az új hídsaruk beépítésével - írták. A munkálatok biztonságos elvégzése érdekében vasárnap 14-16 óra között rövid idejű forgalomterelést alakítanak ki, ez alatt az M1-es irányába egy, az M5-ös felé két forgalmi sávot használhatnak majd a közlekedők.
A NIF Zrt. közleménye szerint az ezután következő rövid idejű forgalomterelésre október 24-én, vasárnap 8-10 óra között lehet számítani. Az alkalmankénti forgalomterelések közötti időszakban a Deák Ferenc-híd a szeptember eleje óta megszokott forgalmi rendnek megfelelően használható - tették hozzá.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket