A változás nyomán a Tesco közép-európai üdítő kínálatához összesen 4100 tonnával kevesebb cukrot használ fel egy évben, az üdítők kalóriatartalma pedig 24 százalékkal csökkent.
A Tesco összesen 42 sajátmárkás üdítőitala receptjét vizsgálta meg, és csökkentette bennük a cukortartalmat, minden esetben figyelembe véve a vásárlói visszajelzéseket. Sokat dolgoztunk azért, hogy az üdítőitalok ugyanolyan finomak maradjanak, csak kevesebb cukrot tartalmazzanak. Reméljük, hogy ezzel a kezdeményezéssel is hozzájárulhatunk vásárlóink egészségesebb életmódjához - mondta Jamie Walker, a Tesco Európa beszerzési igazgatója.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatásai alapján mind a felnőttek, mind a gyermekek napi cukorbevitelét az energiabevitelük 10 százalékára javasolt csökkenteni. A cukortartalom csökkentésének következtében például a Tesco Cola 100 milliliterjében 22 kalória van, míg a legnépszerűbb márkák hasonló termékeinél ugyanennyi mennyiségben több mint 40 kalória található.
A Tesco az elmúlt hónapokban fokozatosan vezette be továbbfejlesztett üdítőitalait - az utolsó termékek szeptember közepén kerültek az áruházak polcaira -, így a jövő hónap elejére minden sajátmárkás üdítőital megfelel a "legfeljebb 5 gramm" szabálynak - olvasható a mai bejelentésben.
Címlapkép forrása: Tesco.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép