A képzést követően 2017 elejétől indul az az új szervezet, amely ellenőrizni fogja a közúti személy- és áruszállítókat - írja a Világgazdaság a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva. Az ellenőrüknek nem kell felsőfokú végzettséggel rendelkezniük. A létszámról később nyilatkoznak.
Az új szervezet a rendőrséget, a közlekedési hatóságot és a NAV-ot egészíti ki, amelyek most is ellenőrzik a taxisokat és az áruszállítókat. A taxisok az Uber megjelenése nyomán maguk is felvetették, hogy kéne egy további kontroll. Közben az Uber eltűnt, de az új ellenőröket megkapják a nyakukba.
Ugyanakkor az NFM-nél úgy vélik, hogy csak a szabályozás változtatásával nem lehet visszaszorítani a visszaéléseket. Azért, hogy javuljon a taxisok megítélése, a szabályosan működő taxis vállalkozásoknak és a szakmai szervezeteknek is tenniük kell.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt