A Freelusion tíz évre nyerte el a RaM Színház üzemeltetésének jogát a tulajdonos XIII. kerületi önkormányzattól. A Freelusion színházi tapasztalatát a világ számos színpadára készített nagyszabású produkcióval szerezte. A hazai közönség látványos színpadi munkáikat a Carmina Burana, az Amar the Lighthunter és a Gyilkosság az Orient Expressen című előadásokban láthatta.
Az új üzemeltető célja a megújuló színházat olyan közösségi és művészeti térré tenni, amely nyitott színházként lehetőséget ad számos különböző műfajú, magas minőségű előadás, produkció, tudásmegosztó fórum befogadására és létrehozására. A produkciók emellett extra látványvilágot is kapnak, köszönhetően a Freelusion interaktív háromdimenziós vetített technikájának - áll a színház közleményében.
Kapcsolódó
A színház egyelőre "minimál üzemmódban" működik a járványra való tekintettel. A járványhelyzet elmúltával tűzik műsorrendre a most elhalasztott előadásokat, többek között az Álomutazók mesemusicalt, Kamarás Iván koncertjét, illetve a Feke Pál nevével fémjelzett Blues Brothers előadásait, de szintén jövő tavasszal lesz látható a Freelusion nagyszabású Queen-produkciója is, illetve Koltai Róbert előadásai.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket