Jelentősen könnyítéseket nyújt a K&H áprilistól a lakossági számlatulajdonosoknak, ráadásul visszamenőlegesen is - jelentette be a bank. Így több mint 400 ezer lakossági ügyfele megtarthatja a kedvezményes számlavezetési díjat függetlenül a feltételektől, azaz a számlatípustól és a különböző feltételektől függően továbbra is felére vagy nullára mérsékelhetőek a havi számlavezetési kiadások.
Nem kell kérni, automatikusan jár
A rendkívüli helyzetre való tekintettel, az eddig is létező kedvezményt az is megkapja, aki jelenleg nem tudja a jóváírási feltételeket teljesíteni, korábban viszont teljesítette. A számlakedvezmények tehát automatikusan járnak március, április, május és június hónapokra azoknak, akik az idén január 1-ig már rendelkeztek K&H számlával és tavaly augusztus vége óta legalább 4 alkalommal megfeleltek az említett kritériumoknak. A január óta nyitott számláknál pedig elég egyetlen alkalommal teljesíteni a kedvezményekhez szükséges feltételeket. A könnyítés az érintetteknek automatikusan jár, de utólag kapják meg - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing főosztályvezetője.
A pénzintézet a mostani lépésével is igyekszik az ügyfeleket az elektronikus banki ügyintézésre ösztönözni, különösen fontos ez a mostani járványhelyzetben, ráadásul szinte minden banki szolgáltatása elérhető a K&H e-bankján, mobilbankján, telefonos ügyfélszolgálatán keresztül.
A múlt év végén az MNB adatai szerint az összes magyarországi fizetési számlából közel 10,5 millió darab volt, ezeknek több mint 80 százaléka volt elérhető elektronikus úton, szemben a 2016-os 72 százalékos aránnyal. A forint alapú pénzforgalmi bankszámlák száma pedig 10 százalékkal 1,11 millió darabra emelkedett 2016 végéhez képest.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező