A három murraygrey borjú augusztusban született a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. tehenészeti telepén.
A mesterséges termékenyítés és a mesterséges megtermékenyítés nem azonos eljárást takarnak. Míg előbbi esetben a nőstény testébe művi úton bejuttatott hímivarsejtek természetes folyamatok révén találkoznak és olvadnak össze a petesejttel, addig az utóbbi eljárás minden apró mozzanata szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között zajlik. Ilyenkor a szakemberek in vitro fertilizációval, azaz a teljes folyamathoz optimális környezetet biztosító üvegcsében segítik elő a találkozást, az így létrejött életképes embriót pedig ezt követően ültetik be a petesejtet adó nőstény testébe - olvasható az egyetem közleményében.
Kapcsolódó
A kaposvári embrió-átültető központ szaporodásbiológiai kutatócsoportjának munkatársai évek óta vizsgálják, hogy a mesterséges termékenyítés és az embrió-átültés, azaz az in vivo asszisztált reprodukciós technikák milyen hatásfokkal alkalmazhatóak a hőstresszes időszakban. A pályázati forrásból létrehozott világszínvonalú kutatási infrastruktúrával ugyanakkor megkezdődött az in vitro embriók előállítása is, amellyel a faj generációs intervalluma (azaz a két egymást követő nemzedék közti legrövidebb idő) tovább csökkenthető, reprodukciós mutatói pedig javíthatók - ismerették a közleményben.
A kaposvári campus partnervállalatánál, a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. tehenészeti telepén 2020 augusztusában megszületett az a három murraygrey borjú, amelyek az első in vitro embrió-előállítási programból származnak. Zubor Tibor, az embrió-átültető központ szakmai irányítója 2019 novemberében 22 petesejtet szívott le az egyetem egyik korábbi embrióprogramjából származó, murraygrey fajtájú tehenéből. A hat beültetett embrióból három született meg, akiket Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád névre kereszteltek a szakemberek - közölte a SZIE.
Az országban elsőként sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel "lombikborjakat" előállítani.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el