Augusztus 31. óta a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója változatlanul elutasítja megegyezési törekvéseinket; aznap jelentettük be ugyanis a munkáltatónak, hogy felfüggesztjük a sztrájkot abban az esetben, ha a zrt. a székelyföldi magyarságot az anyaországgal összekötő Corona Intercityből augusztus 28-tól váratlanul kivett étkezőkocsit ismét közlekedtetni fogja, valamint garantálja, hogy a szerelvényben szeptember 9 után is közlekedik hálókocsi, és egyúttal hajlandó szakszervezetünkkel érdemi tárgyalásokat folytatni az Utasellátó jövőjéről - közölte a szakszervezet.
Elgondolkodtató, hogy a cégvezetés által készített éves üzleti beszámolókban soha nem szerepelt, hogy a nemzetközi személyszállítás veszteségbe forduló pénzügyi eredményeinek hátterében az Utasellátó állna - ezzel pedig nemcsak a munkavállalókat, hanem a tulajdonost is megtévesztették.
Ismételten és nyomatékkal kérjük a MÁV-Start vezérigazgatóját, hogy tanúsítson minimum semleges magatartást sztrájkoló munkatársai irányába, ne próbálja őket eltántorítani az Alaptörvényben biztosított sztrájkjoguk gyakorlásától, és vonja vissza a megfélemlítésükre kirendelt biztonsági őrséget - közölte a VDSzSz Szolidaritás.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás