A portál emlékeztet arra, hogy múlt héten a kormány felkérte Palkovics László tárcavezetőt, hogy dolgozza ki a helyi közösségi közlekedés állami finanszírozásának modelljét. Az állam egységesíteni kívánja a finanszírozást, amelynek révén mindenhol kizárólagos szereplő lehet a jövőben. Ez gyakorlatilag a helyi közösségi közlekedési vállalatok államosítását jelenti - olvasható az mfor.hu cikkében.
Nem olyan sok cégről van szó. Budapest mellett a Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Veszprém,Tatabánya és idén márciustól Kecskemét működtet saját vállalatot. Ezekben pedig 4 helyen van esélye az ellenzéki jelöltnek.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a kormány egyre kevesebb pénzt ad a tömegközlekedésre. Ez a BKV példáján is jól látható. Eddig azonban nem volt meg a politikai hátszél, hogy egy várost lebénító sztrájkot szervezzenek a szakszervezetek. Ha azonban ellenzéki lesz a polgármester, akkor lehet, hogy ez megváltozik, ez pedig kormányellenes hangulatot generálhat a portál szerint.
A helyi közlekedési cégek Volánbuszba olvasztását már korábban is rebesgették, de az önkormányzati vereség tovább lökheti a kormányzati terveket. A közösségi közlekedés államosításáról már évek óta beszélnek, bár korábban a BKV átvétele tűnt a valódi célnak - állítja Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Aligha hihető, hogy a kormány az átvett BKV működtetésére több pénzt adna, mint eddig. A választások uán pedig semmi nem tartja vissza őket a járatritkításoktól, vonalak megszüntetésétől, amit a főpolgármesterek eddig nem mertek meglépni - tette hozzá.
A kormányhatározatban ismét előhúzott nemzeti autóbusz-stratégia sem több ámításnál - állítja az Mfor másik BKV-s közeli forrása, aki szerint
akkor lesz újra magyar buszgyártás, amikor megérik a magyar narancs.
Túl kicsi ahhoz a magyar piac, hogy eltarthasson egy céget.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat